2014. június 25., szerda

16.rész

Szijjasztok! Mit is mondhatnék? Nincs arra szó, mennyire sajnálom ezt a két hónapos késést. Sajnos semmi ihletem nem volt, emellett még a suli is ment, így nem igazán tudtam jelentkezni. Ihletem most sem igazán van és ez sajnálatoson módon ezen a részen is meglátszik, mégsem tudtam már tovább elviselni, hogy nincsen fenn új epizód. Szeretnék jó szórakozást kívánni, hát nem tudom mennyire lesz az. Komiban várok minden hideg-meleg véleményt.

Már harmadik napja a gyilkosságok helyszíneit jártuk Drewval, azonban nem lettünk sokkal okosabbak. Csak olyat sikerült kiderítenünk, amit eddig is tudtunk se többet, se kevesebbet. Minden lakásban ott volt az áldozat vérével felírt szám a helyiség falán, ahol megölték. Mindegyik áldozat 4 golyót kapott, még mindig ott volt a nyoma a matracokon. Minden más nyom teljes mértékben el volt takarítva, ahogy évekkel ezelőtt is. Nagyszerű munkát végzett a pasas, mint mindig és ez borzasztóan dühített. Arra vártam, hogy végre elkövessen egy hibát és elkaphassam, mielőtt még több embert megölne. De sajnos erre nem sok esélyem volt és ezt be is kellett látnom. Nem volt időm várakozni, mert ahogy forgott az órának a mutatója egyre közelebb és közelebb kerültünk a következő gyilkossághoz. Sietni kellett, nem totojázhattam, itt volt a cselekvés ideje. Csak azt nem tudtam mit tegyek…
Akárhányszor átböngésztem az aktákat, akárhányszor végigkutattuk a lakásokat nem bukkantunk semmiféle újdonságra. Semmit nem hagyott maga után, még az áldozatokat is máshogyan válogatta meg, mint annak idején. Anno az utolsókat mind a születésnapjukon ölte meg, de erre nem alapozhattunk, hisz egyikük sem ezen a napon halt meg. Nem voltak ismerősök, elszórtan helyezkedtek el a város körül, még csak ugyanolyan helyekre sem…
Megtorpantam és felcsillant a szemem. Hogy lehetek ennyire idióta?! Összeráncoltam a szemöldökömet. Drew is megállt mellettem és felém fordult. Mindeddig az utakat róttuk tanácstalanul.
-         - Mi történt, Ren? – kérdezte érdeklődő hangsúllyal a hangjában.
-         - El sem hiszem, hogy nem néztem utána. – motyogtam magamban. – Pedig ott volt az orrom előtt. Emellett alaptényező, hogy a sorozatgyilkosságoknál ellenőrizzük az áldozatok közötti kapcsolatokat
-         - Nem értem mit akarsz, bökd már ki, hogy mi a probléma! – emelte fel a hangját Drew is egy parányit, de érthető volt. Az elmúlt napok tanácstalansága és sikertelensége az ő hangulatára is rányomta a bélyeget. Ugyan mások előtt nem igazán mutatta ki, meg nem is vették észre azt a halvány ingerültséget, ami egy ideje tapintható volt nála, de mivel én nap mint nap vele dolgoztam (ráadásul hajnaltól késő éjszakába nyúlóan) könnyen megpillanthattam a változást.
-          -A szórakozóhelyek! – pillantottam a társamra. – Korábban is az volt a kapocs!
-         - De Ren a szórakozóhelyeket már ellenőriztük. Amikor összevetettük a régi aktát a mostanival. – emlékeztetett. – Már akkor megjegyeztük, hogy nem egy helyre jártak.
-         - Ez igaz, viszont nem találod furcsának, hogy az összes szórakozóhely nevében megtalálható a „Black Jack” szókapcsolat? – vontam fel a szemöldökömet. Úgy tűnt lassan kezd leesni neki a húsz fillér. – Ugyan nem ugyanaz a szórakozóhely, de az üzemeltetőjük valószínűleg egyazon személy és cég.
-         - Van benne valami. – gondolkozott el Drew. – De nem gondolhatod, hogy Ő lenne a vezető. Azzal nagyon egyszerűen leleplezné magát. Az nem vallana rá.
-         - Igen, azonban ezeknek a cégeknek szokott lenni egy központi szórakozóhelyük is, ami természetesen sokkal nagyobb, elegánsabb és felkapottabb a többinél. Egyik áldozat sem volt földönfutó, sőt az utolsó kettőnek volt lehetősége szórni a pénzt. Ugye te sem gondolod, hogy ha már van ilyen lehetőségük, akkor azt kihagyják. – Drew felsóhajtott.
-         - Rendben. Akkor mégis mit akarsz tenni.
-         - Utánanézek a cégnek. – vontam meg a vállam és dinamikus léptekkel elindultam előre.
Utam visszavezetett a főhadiszállásra. Teljesen felbuzdultam a hirtelen feltörekvő ötleten és amilyen gyorsan csak tudtam utána akartam nézni mindennek. Drew, ahogy elnéztem nehezen tartotta a tempómat, de ő valahogy sokszor totálisan le volt maradva (holott máskor pedig százszor többet és korábban tudott valamiről, mint én, kész rejtély volt számomra ez a pasas). Mégis a sietség ellenére beletelt egy jó félórába, mire odaértünk az ügynökséghez. A belépőkártyámat szokásomhoz híven természetesen otthon hagytam, de miért is volt velem egyetlen társam, ha nem azért, hogy kisegítsen eme szorult helyzetemből.
Késő délután volt, 5 óra körül járt a kismutató, így még igen nagy volt a nyüzsgés a helyen. Jess is jelen volt még, de sajnos nem tudtam cseverészni vele, pedig két nappal ezelőtt, amikor utoljára itt jártam megígértem neki, hogy beavatom pár dologba, szegénykének az idei ugyanis kezdik egyre kevésbé bírni a gyűrődést. Nah igen. Jess volt az, akit talán a barátomnak nevezhettem. Nem volt senki ismerősöm, csak az ügynökségnél dolgozók, ő mégis próbált barátilag közeledni felém. Sosem tudtam miért. Talán mert ő is nagyjából az én korosztályomba tartozott. Vagy, mert anno, amikor az ügynökséghez kerülte, megsajnált és kapcsolatot akart kiépíteni velem, hogy könnyebb legyen a számomra. Nem tudom. Csak azt, hogy az után is próbálkozott, hogy megfogadtam, hogy elvágok minden köteléket, ami a családomhoz, barátaimhoz fűz és ő volt az, aki megpróbált átsegíteni a nehézségeken, amikor Humen majdnem megölt. Én ugyan próbáltam őt is távol tartani magamtól, de ő mindenképp a szárnyai alá akart venni és minden ellenkezésem ellenére valamikor kialakult közöttünk ez a baráti jellegű kapcsolat. Ezáltal annyival mindenképpen tartozom neki, hogy valamilyen szinten beavatom őt az engem ért dolgokba. Erre akkor mégsem volt lehetőségem.
Utunkat sietős léptekkel folytattuk az egyik ezt a célt szolgáló információs irodába és utánanéztünk a szórakozóhelyeknek. Igazam volt. Mindet egy cég üzemeltette, vezetőjük egy bizonyos Carl O’Hanson volt és valóban volt egy nem is akármilyen „fő klub” is a tulajdonában, ami messze földön híres volt. Ráadásul, természetesen az is itt volt Londonban. A GRAND BLACK JACK KLUB és CASINO. És igen valójában is úgy nézett ki, mint egy las vegasi casino. Arról sajnos nem volt adatunk, hogy az áldozatok közül mindegyik vagy akármelyik is járt-e ott, de nem adhattam fel. Mégis úgy tűnt zátonyra futott az ötlet. 

-         - Tudom, mit kell tennünk. – szólalt meg ekkor hirtelen Drew, mire ránéztem. Arcán elhatározottság és elégedett vigyor ült.
-         - És mégis mire jöttél rá? – vontam fel a szemöldökömet. – Mit kell tennünk?
-         - Csak azt, amit egy rendes titkos ügynök. – tárta szét a karjait, mintha ez az egész teljesen evidens lenne.
-         - És? – tártam szét én is a karjaimat és kezdtem kijönni a sodromból.
-         - Ne mondd már, hogy nem tudod a választ, hisz te régebb óta vagy ügynök, mint én. – csóválta a fejét hitetlenül. – Be fogunk olvadni a tömegbe.
-         - Zseniális ötlet… - sóhajtottam. – Szóval be akarsz állítani az előkelőségek közé és eljátszani, hogy te is az vagy? Seperc alatt lebuksz. – Drew megrázta a fejét és a képernyőre mutatott. Ekkor a szemem sarkából észrevettem, hogy pontosan mire is célzott az én legkedvencebb társam. Egy hirdetés volt látható a szórakozóhely hivatalos honlapjának a falán. Méghozzá nem is akármilyen, hanem egy álláshirdetés. Pincérnőt keresnek. – Szóval ez a nagy terved? – pillantottam ismét Drewra, aki ugyanúgy vigyorgott, mint korábban.
-         - Habár részben igazad volt, mert én vendégként fogok beépülni. – sandított a plafonra és összefont karokkal bólogatott. – Elég furcsán festenék pincérnőként. – ezt nekem is be kellett látnom. Felsóhajtottam.

-         - Rendben. – egyeztem bele. Végül is valóban erre volt jó egy titkos ügynök, nagyszerűen be kellett, hogy tudjon épülni különböző környezetekbe. Akkor hát miért nem pont ezt használnánk ki? – De remélem nem fogsz leleplezni bennünket…

1 megjegyzés:

  1. Vegre elerek oda, hogy komizzam. Buta vagy, Kathy. :)
    Ez egy altalan nem lett rossz, sot, tok izgalmas es csak varom, hogy hozd a kovetkezot mert felcsigaztal.
    Ez a Drew meg hulye xdd
    Kovit :* <3 <3

    VálaszTörlés