2013. december 28., szombat

9.rész

Íme megérkezett az új rész. Tudom, hogy lassú vagyok, de sajna nem tudok sok mindent tenni ellene. A türelmeteket kérem, hozni fogom a részeket :3 Jó szórakozást, komiban várom a véleményeteket^^

- Komolyan ennyi ideig tart üdítőt keresni? - hallottam meg hirtelen Scott hangját, aki karba tett kézzel ácsorgott a konyhaajtóban. - Vagy már ennyire összemelegedtetek? - kérdezte rám kacsintva, s közben egy ragyogó mosoly keretében megcsillanva hófehér fogainak a sorát.
- Ha-ha nagyon vicces. - csóváltam a fejem hitetlenkedve, habár abban egyetértettem vele, hogy kissé félreérthető helyzetbe talált ránk, ugyanis már korántsem egymással szemben, a konyha két átellenes végében ácsorogtunk, hanem igen is közel egymáshoz. Szinte hozzábújva a társamhoz futottam át az aktát, amit a kezében tartott. De miután eljutott az agyamig a helyzet sietve változtattam a pozíciómon, amit Drew egy vigyorral az arcán kísért figyelemmel. "Ezt még visszakapod" fogadkoztam magamban, de most Scottal kellett foglalkoznom, aki egyre több érdeklődést tanúsított a társam kezében figyelő kupac papír iránt.
- Mi jót olvasgattok? - kérdezte csillogó szemekkel, more Drew becsukta és eltette az aktát.
- Semmi érdekeset. - mondta faarccal a pasas. - Épp eldicsekedtem Rennek a róla szóló újságkivágás-gyűjteményemmel. - villantott egy fényes vigyort. - És hát mit ne mondjak ezekhez képest elég nagy csalódás a nővéred, már ha érted mire gondolok. - "IDIÓTA! Én egyszer még ki talállak nyírni! Még egy ilyen hülye pasi nincs a világon!" szitkozódtam magamban, de úgy tűnt az öcsém beveszi, vagy legalábbis úgy tett.
- Na, de most már elég! – csaptam össze a tenyeremet és odalépkedtem az öcsémhez. – A hozzád hasonló kisfiúknak ilyenkor már az ágyban a helyük. Indulás! – sürgettem, halvány mosollyal az arcomon.
- Mi az, hogy az ilyen kisfiúknak? 17 éves vagyok, Ren! – ráncolta a szemöldökét.
- Akkor is, lassan már éjfélt üt az óra… Köszönj el szépen a bácsitól – küldtem egy huncut mosolyt Drew felé, mire kiöltötte a nyelvét. – és menj fel a szobádba! – ekkor már megfogtam a vállát és megpördítettem, majd elkezdtem lökdösni a megfelelő irányba szegény öcsémet.
- Jól van! – emelte fel megadóan a kezeit. – Rendben. – morgolódott. – Megyek. Jó éjt, Alex! Ren! – intett, hátat fordítva nekünk és felment a szobájába.  Amikor hallottam az ajtó csukódását, karba tett kézzel Drew felé fordultam.
- Bármiről is szól ez az ügy, bármennyit is kell dolgozni vele, bárhova is kell menni, semmiképp sem akarom, hogy Scott belekeveredjen. – mondtam komoran. – Kevés fontos ember van számomra az életben, de ő a legeslegfontosabbak közé tartozik. Nem akarom, hogy tudjon róla, ha bármire rákérdez, amit teszünk az üggyel kapcsolatban, az a válasz, hogy dolgozunk. Érthető voltam? – mondtam halálosan komolya, miközben folyamatosan a társam szemébe néztem.
- Öhm… okés… - mondta némileg megrettenve (?), aztán elvigyorodott. – Ugye tudod, hogy ijesztő vagy, ha elkomolyodsz. – mondta és éreztem a hangjában, hogy már rég elfeledkezett arról, amiről az imént előadást tartottam, úgyhogy csak a szememet forgattam.
- Sokat gyakoroltam. – válaszoltam hűvösen. – Viszont asszem’ most itt az ideje, hogy te is hazamenj. – veregettem meg a vállát, majd szelíden, némi lökdöséssel jeleztem neki, az irányt.
- Milyen vendégszerető házigazda vagy. – mondta és hallatszott, hogy nagyon is élvezi a helyzetet.
- Nem szoktam vendégeket fogadni. – vágtam vissza, majd szépen kitessékeltem az ajtón. – Hozzád hasonló rám akaszkodóakat meg végképp nem. – ráztam a fejem.
- Ez most mélyen megrázott. – adta a hattyú halálát, mire ismét csak a szememet forgattam.
- Szija! – intettem. – Holnap úgyis találkozunk.
- Már el is küldesz? – nézett rá hatalmas kiskutya szemekkel.
- Jó éjszakát! – mondtam figyelemre sem méltatva a kérdését, majd becsuktam az ajtót.
- Milyen rideg vagy… - hallottam meg csalódottnak tettetett hangját az ajtó mögül.
- Szokj hozzá, ha társak leszünk, sokáig el kell viselned. – mondtam elégedett mosollyal és kilestem a résnyire nyitott ajtón. Fél kezét zsebre téve lépkedett kifelé a kertből, közben a másik kezével intett nekem. Ezek szerint tudta, hogy időközben ismét kinyitottam az ajtót. A mocsok! Becsaptam az ajtót és felrohantam az emeletre. Belestem Scott szobájába, aztán én is álomra hajtottam a fejem.
*Scott szemszöge*
Már jó ideje egyedül ücsörögtem a nappaliban. A film, amit néztünk (megjegyzem fogalmam sem volt mit, mert Ren választotta és én szinte végig aludtam) már véget ért és percek óta a stáblista pörgött. Emellett sokkal jobban érdekelt, hogy a nővérem és a munkatársa (vagy inkább a pasija) mi a fenét művelhettek a konyhában, mert tuti nem üdítőt kerestek. Egyáltalán miért kéne üdítő kereséshez két ember? Ne nézzenek már hülyének! Ren még mindig gyereknek néz. Kezdett elegem lenni. Végül meguntam a várakozást felálltam és utánuk mentem. A kíváncsiság nagyúr. Mikor kiértem a konyhába némileg elcsodálkoztam, ugyanis kicsit másra számítottam. Ahelyett, hogy mondjuk nyalták-falták volna egymást, inkább egy kupac papírt bámultak igencsak elmélyülten. Olyannyira belemélyedve, hogy csak akkor vették észre, hogy én is ott vagyok, mikor megszólaltam.
-         - Komolyan ennyi ideig tart üdítőt keresni? – kérdeztem karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodva, mire mindketten rám emelték a tekintetüket. Nem kicsit csodálkoztak rá a megjelenésemre, főleg Ren, mert Alex hamar úrrá lett az érzésein, ez az arcán is tükröződött.  - Vagy már ennyire összemelegedtetek? – kacsintottam a nővéremre, mire alig láthatóan elpirult én pedig elmosolyodtam.
-         - Ha-ha nagyon vicces. - csóválta a fejét hitetlenkedve a nővérem, majd hirtelen arrébb ugrott a társától még mindig vörös orcával, Alex pedig folyamatosan vigyorgott. „Komolyan… Hogy ezek mekkora hülyék” mosolyodtam el magamban, s közben a Drew kezében tartott papírokra néztem.
-         - Mi jót olvasgattok? - kérdezte csillogó szemekkel, mire Drew becsukta és eltette a mappát, amit mindeddig a kezében tartott. Felsóhajtottam. Ezek tényleg totál hülyének néznek. De azért nem siklottam el afelett a tény felett, hogy a nővérem egyszer sem nézett a szemembe. Attól függetlenül, hogy mennyi időt töltöttünk egymástól távol, igenis jól ismertem a testvérem titkos mozzanatait, elfedett érzéseit. Éppen ezért, ha Alex nem is én láttam az arcán azt a komolyságot, ami nagyon ritkán van ott. Gondolkozott valamin, folyamatosan járt az agya, úgy tűnt. Valami nyomasztotta és annak köze volt ahhoz a kupac papírhoz. Tudtam, de tartanom kellett magamat ahhoz, hogy azt tettessem, semmit sem tudok, végül is ha ellenkezőleg cselekszem, csak kívívom magam ellen a nővérem haragját.
-         - Semmi érdekeset. – válaszolta faarccal Drew. - Épp eldicsekedtem Rennek, a róla szóló újságkivágás-gyűjteményemmel. - villantott egy fényes vigyort. - És hát mit ne mondjak ezekhez képest elég nagy csalódás a nővéred, már ha érted mire gondolok. – a fejemet ráztam, látszott a pasason, hogy totálisan hülyíti Rent. Tudtam, hogy nem mond igazat, sokkal komolyabb dologról volt szó, de azért azon jót mulattam magamban, hogy látszólag bírja a tesóm.
-         - Na, de most már elég! – csapta össze a tenyerét a nővérem és odalépett hozzám. – A hozzád hasonló kisfiúknak ilyenkor már az ágyban a helyük. Indulás! – sürgetett, halvány mosollyal az arcán, de tudtam, hogy az a mosoly nem igazi.
-         - Mi az, hogy az ilyen kisfiúknak? 17 éves vagyok, Ren! – ráncoltam a szemöldökömet. Nem gondoltam komolyan, de ha nem kötöttem volna bele, tuti felkapta volna rá a fejét.
-         - Akkor is, lassan már éjfélt üt az óra… Köszönj el szépen a bácsitól – ez a szöveg feldobott, visszahozta a régi emlékeket. Emlékeket… Egyre biztosabb voltam abban, hogy valami nyugtalanítja Rent. Amikor kicsik voltunk két alkalommal hozakodott fel azzal, hogy fiatalabb vagyok nála. Az egyik akkor volt, ha valamit el akart érni. A másik pedig akkor jött elő, ha valamitől távol akart tartani engem. De most nem tudtam eldönteni melyik eset forog fenn, de ezzel ráértem később is foglalkozni, akkor épp el kellett hitetnem vele, hogy jó kisfiú vagyok.
-         - Jól van! – adtam be a derekam. – Rendben. – morgolódtam. – Megyek. Jó éjt, Alex! Ren! – intettem hátat fordítva nekik és elindultam felfelé a szobámba.
A kezeimet a tarkómra tettem és úgy lépkedtem felfelé a lépcsőn. A bokám még sajgott ezért kicsit féloldalasan mentem, de nem túlságosan foglalkoztam vele. Jobban zavart az, ami Rent nyugtalanítja. Bementem a szobámba és végigheveredtem az ágyon. A kezeimet továbbra is a tarkóm alatt tartottam és a plafont bámultam. Hosszú, hosszú ideig. Hallottam, amikor Ren benyitott, és láttam, ahogy a folyosóról jövő fénypászma bevilágította a szoba egy részét, aztán ismét eltűnt. Hallottam, ahogy a nővérem becsukja a saját szobájának az ajtaját, aztán minden elcsendesedett és én is elaludtam.
Csipogásra ébredtem. Hangos, észveszejtő, és borzasztóan idegesítő csipogásra. Feltápászkodtam és a szememet dörgölve kibotorkáltam a folyosóra. A hang a nővérem szobájából jött.

-         - Reeen! Az Isten szerelmére, hallgattasd már el azt a hülye ébresztőt! – mondtam álomittasan, miközben folyamatosan a szobájának az ajtóját verve. De az ajtó egyszer csak kinyílt, de a tesómat nem láttam sehol…

2 megjegyzés:

  1. Hah :O Mi az hogy nem volt ott???? Erre nem tudok mast mondani: kovit akaroook!!!! <3 <3

    VálaszTörlés
  2. Jujj nagyon izgi*.* remélem összejön Ren és Alex♥ várom a kövit!:)

    VálaszTörlés